2010. február 13., szombat

2. A születés


2009. június 7. (este)

"Kedves Naplóm!

Szörnyűbb volt, mint gondoltam. A megalázottság, a harag és a gyűlölet egyszerre örvénylett bennem, mintha egy barlangi patak lett volna, amelyik sehogy nem találja a kiutat a szabadba.

Végre sikerült levakarnom magamról az utolsó sárréteget is, és szerettem volna bezárkózni a szobámba, hogy alaposan kibőghessem magam. Juliette és a nagymamája azonban nem engedték, hogy alámerüljek az önsajnálatban, helyette elrángattak magukkal a bolhapiacra. Nagyon sok ismerősük volt ott, és bármennyire is kedvesek voltak hozzám, én mégis jobb szerettem volna visszavonulni. Amikor feltűnt a színen Robert, Juliette udvarlója, már igazán elefántnak éreztem magam, ezért gyorsan elköszöntem tőle.

Az idős hölgy, Rose búcsúzóul megfogta a kezemet, mélyen a szemembe nézett és azt mondta: "Ne feledd, amit mondtam neked!"

Igazán kedves nénike volt, de kicsit bogarasnak láttam. Mit is mondott a könyvtárban? Valami olyasmit, hogy legyen meg, amire vágyom akkor, amikor akarom, egészen addig, míg vissza nem vonom. Naiv elképzelés. Nem tudnám rangsorolni a vágyaimat, pedig nem sok van belőlük.

Az egyik, hogy legyen mellettem az az álom pasi, akiről már olyan sokat ábrándoztam. Teljes valójában érezze irántam mindazt, amire vágyom és, ami viszonzásra talál nálam, de hát minden nő erre vágyik, nem igaz? A szerelme rajongását, egzisztenciát... Oh, már megint ez az átkozott bili...

A másik óriási vágyam, hogy Kimberly végre vegyen emberszámba. Milyen nagyszerű is lenne, ha egy nap arra ébrednék, hogy Kimberly elkezd átváltozni a normális értelembe vett normális emberré. Szép lassan, ahogy múlnak a hónapok, ő egy kiforrott jószívű teremtéssé válna, aki nem képes bántani az embereket.

A vágyaim valóságában Juliette kitörhetne a családja és a származása által felállított korlátok mögül, és megnyithatja a saját éttermét úgy, hogy közben ne legyen kitagadva. Robertje így is úgy is feleségül venné, tehát ezt kívánnom sem kell.

És igen, Kedves Naplóm! Azt szeretném, ha már ma este elkezdene mindez valóra válni, még akkor is, ha ezzel megtörik valami a világban. A vágyaim nem teljesen reálisak, ezt be kell látnom, és bármennyire is szeretném, tisztában vagyok vele, hogy nem fognak.

A bárcsak ideje nem érkezett el..."

2009. június 8. (időpont: hajnali 01:00)

Nyugtalanul forgolódtam egész este. Hajnalban nyomott el az álom. Szerettem volna békés álomtalan alvásba zuhanni, ahonnan minden fájdalmat kitörölhetek, de nem sikerült.

Álmomban zuhogott, az ég robaja keveredett az esőcseppek kopogásával az ablakomon, és a villámok világítottak a kialudt utcai lámpák helyett. Az egyik villám az udvaromba csapott le, egyenesen a közepébe, a sziklakertembe hatalmas mélyedést égetve. Álmomban felkeltem az ágyamból, úgy figyeltem az eseményeket – a természet vad tombolását. Közben arra gondoltam, mennyire jó lenne így kiadni az érzelmeimet, amelyeket olyan nagy gonddal igyekszem elfojtani egyre mélyebbre.

Újabb villám futott keresztül az utcán, de a fénye az udvaromban ragadt. Apró gömböcske volt csupán, ami egyre növekedett. Hirtelen a sötétből előlépett Juliette és Rose nagyi, majd mindketten végigsimítottak az apró fénygömbön. Az váratlanul szikrázott, és legalább fél métert növekedett. Juliette és a nagyija szótlanul mosolyogva álltak és figyelték az eseményeket.

Meg sem lepődtek, amikor a sötétből előlépett az egész családjuk, élükön a szigorú Mr. Boshsal, Juliette édesapjával. Mindenki megérintette a villámgömböt, ami már akkora volt, hogy akár egy ember elfért volna benne. A fénye egyre nagyobb, a villámok a falában egyre gyorsabban mozogtak, cikornyázó vonalakat húzva maguk után. Kékes fénye megvilágította a körülötte gyülekezőket, én pedig arra gondoltam, hogy miféle különös álom ez.

Ekkor újabb alak lépett a kékes fénybe. Leesett az állam, amikor Kimberlyt ismertem fel az új ismerősben. Valami különös volt rajta, ahogy végigsimított a gömb simának tűnő, áttetsző, mégis kékesen csillogó felszínén. Ahogy figyeltem, rájöttem, hogy a durvaság, a fennhéjázás hiányzott a mozdulataiból, és a már megszokott gőg sem csúfította el csinos vonásait. Ilyen szemszögből Kimberly kifejezetten gyönyörű volt.

Megborzongtam. Nem értettem, és már arra gondoltam, hogy biztos ideje felébredni. Sokáig nem történt semmi, a gömb egyre jobban izzott, a körülötte állók pedig, mintha vártak volna valamire. Már azon voltam, hogy visszafekszem az ágyamba, és türelmesen kivárom, hogy felébredjek, amikor egy újabb alak vált ki a sötétből. Nem láttam a lányt, háttal állt nekem. Közelebb lépett a fényes gömbhöz, mint a többiek. A haja sötétbarna volt, és a kékes fényben úgy látszott, mintha csokoládéként olvadna a lány karcsú hátára. Bár nem láttam az arcát, biztos voltam benne, hogy gyönyörű. A tartása büszke volt, elégedett – az ilyen lányok, akárcsak Kimberly, mindig nagyon szépek.

Kíváncsian vártam, mi történik. A gömb már nem növekedett tovább, amikor a nap sugarai lassan beszivárogtak az éjszaka sötétjébe. A lány, aki nekem háttal állt egy pillanatra tétován nézett Juliette-re, aki biztatóan bólintott. Egymásra mosolyogtak – a lány valahogy ismerősnek tűnt –, majd újra a gömb felé fordultak.

Rémülten ugrottam hátra, amikor hirtelen egy kéz vágódott ki a gömb oldalán, mintha vízből egy fuldokló kapott volna valamilyen kapaszkodó után. A kéz egy férfié volt, és bármennyire képtelennek tűnt az egész, senki nem volt ledöbbenve a körben. Még Kimberly is kedvesen mosolyogva figyelte, ahogy a lány gyöngéden megfogja a kezet, és segítően húzza maga felé.

Ahogy hátrált a kezet nem eresztve, egy alak bontakozott ki a gömb kékes fényéből. Lassan bukkant elő, mintha félne elhagyni biztonságot nyújtó otthonát. A lány csöndesen beszélt neki, és úgy tűnt, az idegen hallgat a szavaira. Előbukkant a karja, a válla, a feje, de visszafelé fordult, mintha nem lenne biztos benne, hogy valóban ezt akarja, így nem láttam az arcát. Rövid, barna haja, vékony, nyúlánk teste volt, ami teljesen fedetlenül tárult a szemünk elé.

Az eső egyre sűrűbben zuhogott, én pedig egyre kevésbé láttam a fiút, aki kilépett a gömbből. Ahogy fogta a csokoládéhajú lány kezét úgy festett, mint egy görög istenség – igazából egyetlen isten jutott az eszembe rögtön Adonisz után, Aithér. Imádtam a görög mitológiát, rengeteg ilyen témájú könyvet átolvastam a könyvtárban, és ahogy néztem a fiút a gömb fényében Aithér jutott eszembe róla. Aithér az első görög istenek közül való volt. Ő volt a menny, az űr, minden, ami távoli és mentes az emberi közelségtől – az istenek levegője, ahogy a neve is mutatja (éter), és aki maga volt a megtestesült tisztaság.

Hirtelen elhatározástól vezérelve sarkig kitártam az ablakomat, remélve, hogy így jobban láthatom az odalenn zajló eseményeket. Láttam, hogy mindannyian felém kapják a fejüket, és legalább zavarba kellett volna jönnöm, amiért rajtakaptak a leskelődésen, de nem éreztem mást, csak döbbenetet. A fiú kezét markolászó csokihajú lány én voltam. És mégsem. A lenti énem arca gyönyörű volt, kivirult, és bár teljesen elázott, mégis káprázatosan festett – jobban, mint én képzeltem volna, hogy így nézhetek ki. Talán a kisugárzása miatt... boldognak látszott.

Kiabálni akartam nekik lentre, hogy jöjjenek be, meséljék el, mi folyik itt, de úgysem hallottak volna, az eső túl hangosan verdeste az elvezető fém fedelét. Szerettem volna inteni, vagy jelezni, hogy el ne menjenek, itt ne hagyjanak a szörnyű valóságomra ébredve, de mintha a természet fellázadt volna ellenem. A szél váratlanul feltámadt, és a sűrű esőcseppeket mind a szemembe vezette.

Kétségbeesetten törölgettem az arcomat. Szerettem volna még legalább egyszer megpillantani az idegen fiút, aki olyan nagy lelkesedéssel szorongatta a másik énem kezét, de hiába. Mintha nyakon öntöttek volna egy vödör vízzel, szinte már fuldoklottam.

Köhögve, prüszkölve ébredtem az ágyamban. Mégiscsak álom volt? Pedig már olyan valóságosnak tűnt. A csalódottság elemi erővel tört rám, és már-már a hatalmába kerített az önsajnálat, amikor megtapogattam az arcomat. Igazán nedves volt. Mintha beázott volna a plafon a fejem fölött és éppen rám csöpögne róla a víz. Már csak ez hiányozna, gondoltam dühös-csalódottan, és már nyúltam az éjjeli lámpáért, hogy a fényben alaposan szemügyre vegyem a szobám tetejét.

Ahogy megmozdultam, egy pillanatra kővé dermedtem – a testem körül a takarót, mintha valami lenyomva tartotta volna. Rémülten kattintottam fel a lámpát, és hanyatt fekve néztem körül. A tekintetem döbbenten állapodott meg a fölöttem térdepelő anyaszült meztelen fiún, akit álmomban megcsodáltam.

Kíváncsian hajolt fölém, barna szemeivel érdeklődve méregetett, mintha fogalma nem lenne arról, hogy hol van és, hogy amit tesz – és ahogy teszi – az teljesen helytelen. Nyúlánk, izmos teste fénylett a nedvességtől, pedig a valóságban nem esett az eső, legalábbis nem hallottam semmi erre utaló hangot. A hajáról vízcseppek hullottak az arcomra.








10 megjegyzés:

A.Kata írta...

Á, ez a rész valami fantasztikus. :) Hihetetlen jól leírtad az álmot, annyira jól kitaláltad ezt az egészet...
Tényleg szörnyű, hogy most megint várni kell, hogy megtudjuk, hogy megy tovább, de megéri a szenvedést.
Köszönjük!

Rita07 írta...

Szia!
Egyetértek Katával!Fantasztikus lett, és szörnyű, hogy várni kell!!! Pedig olyan kíváncsi vagyok a folytatásra! A srác milyen természetű lesz: vidám/bunkó vagy milyen?:) Várom, hogy kiderüljön a személyisége:) Bár szerintem kedves... :) Bér örülnék ha lenne egy kis -vagy nem kicsi- rosszfiús beütése:P
Siess a folytatással!

Rita07

Ui: Sean Faris ahh*_*

Unknown írta...

Elvarázsolsz mint mindig, kizárva magamból a külvilágot,lágyan repülök az éterben, szavaid szárnyán suhanok, elmerülve fantáziád csillogó áradásában követve az eseményeket megbabonázottan.

Oh.. és akkor az a bizonyos bili...

Nehéz elhinni, hogy ezt a történetet lazára veszed, könnyed műfajnak. Tökéletes.

Puszi Terra

kryszi írta...

Ez a rész gyönyörű és felkavaró!Nagyon szeretem ezt a mesédet is!

Névtelen írta...

Benina!
Ez most nagyon jól sikerült. Kezd körvonalazódni a prológus, ami nagyon is felkeltette a figyelmet. Most indul be igazán a történet és a fantáziád (fantáziánk). Úgy írsz, hogy magam előtt látom a szereplőket és erdekes lesz látni (ha a szavazás is úgy akarja) az általad elképzelt arcokat.
Itt már nem az a kérdés, hogyan írsz (ez már régen nem kérdés), hanem az, hogy mikor folytatod. Hosszú lesz a két hét!
Üdv: Negra

Dorothea írta...

Aztaa! Hogy én milyen régóta vártam erre... (xD). Annyira tetszett. Nagyon belemerültem. Még meg is illetődtem, amikor vége lett (=():D De akkor is annyira jó volt olvasni:D Várom a kövi fejezetet. :D

Névtelen írta...

Az írásaid számomra olyanok, mint az éltető napfény... új erőre kapok, ha téged olvashatlak...
Egy olyan világba csöppenhetek általad, ami tele van mesékkel, és csodaszép álmokkal...
Hálásan rebegek egy Köszönömöt Neked, remélve, hogy mihamarabb olvashatom a folytatást!

Pussz.

Abigel

benina írta...

Sziasztok!
Hát igen,már kezdek ráérezni erre a történetre is :D A két hét csak amiatt kell, hogy közben tudjak mással is foglalkozni, azonban szinte mindig aznap írom a frisset :):$

Hát ez most nem az a rossz fiús filing lesz :D Leginkább a dögös báj lesz a jellemző, meg ami akkor eszembe jut...

A tökéletestől nagyon messze van, de igyekszem, és ígérem, több időt szánok ezekre a blogokra is mostantól :) Különösen most, hogy már igazán tetszik a dizájn :D

És én köszönöm mindenkinek, hogy olvasott! Igazán örülök neki, hogy végre itt is beindulhat a történet, a rendszeres olvasóim is gyarapodnak :D Lassan erre az oldalra is büszke lehetek, hiszen akárcsak a Tündérmesém, ez is beninás, önálló történet, független a vámpíroktól és a Twilight Saga-tól :)

Remélem tetszenek a képek, bár mindenki a saját képzeletében rajzolja meg őket, a saját elképzeléseinek megfelelően. Ők az én főszereplőim :D

Unknown írta...

Szia Benina!
Ez tényleg igazán varázslatos lett!
A rövid naplóbejegyzés, amely beszámol a nap további részéről egészen ismerőssé teszi számunkra is Jasmine barátait, ráadásul már az első sorokban egy majdhogynem költői hasonlatot olvashatunk. Imádom, amikor az érzéseket a természethez hasonlítva adod át,h így mégjobban átélhessük és részesévé válhassunk! és mindemellett gyönyörűen leírja a kívánságát is! Nagyon tetszett minden sora, a képi gondolatok, a valóság és fantázia ütközése, amit előre jelzel, h egy világot ingathat meg és, ahogyan zárod:"A bárcsak ideje nem érkezett el..." egyszerűen csodálatos és lebilincselő. Úgy gondolom csak az tudja ilyen jól megfogalmazni a valóság és a fantázia különbségét, aki ismeri is ezt, hiszen az írásaidban is mindig ügyelned kell rá h. ez a kettő kiegyenlítse egymást, így habár a különbséget észleled mesterien tudsz átlépni határtalan Fantáziabirodalmadba és visszatérni, ez pedig igazi varázslat, amit megosztasz velünk is:)
A születésről, az első soraiból a termintáor c. film ugrott be, aztán ahogy olvastam, mintha sokkal közelebb hoztad volna egészen olyan érzés volt, h a saját ablokom előtt forgott le a cselekmény. Juliette családjának megjelenése pedig mégtöbb varázslatot, boszorkányságot csempész a sorokba, jelentőséget adva ezzel későbbi szerpüknek is. Emellett a víz és villám motívumok is zseniálisak, ahogyan a víz, mintha születést, a villámok pedig egy új kezdetet szimbolizálnának, mint mindig most is teljes az összhang a természettel, a harmóniát nem borítja fel a mágia és az igazi világ különbsége, egyszerűen a "vágyak valóságává" válik. Az ébredés pedig ugyanolyan zavaros számomra is, de az izgatottság fut végig rajtam, várva az új kezdetet:D
pussy:
Nessie

u.i.: bevallom én is odavagyok a görög mitológiáért, de őszintén szólva még sohasem hallottam Aithér-ről, mindig meg tudsz lepni h. mennyire széleskörű az ismeretséged minden téren!

benina írta...

Drága Nessie!
Nagyon örülök, hogy tetszik neked :D Ebbe a történetbe került egy kis misztikum, de igyekszem ezt is a mindennapokba építeni :D
Aithér szerintem a legtisztább a görög istenségek közül, a google-n egyébként rákereshetsz, biztosan van róla néhány bejegyzés :) (a tisztát nem a külsejére értettem:D)