2011. január 16., vasárnap

Corner nyomozó vagy Ethan? 2.




– Szeretném, ha elmondanád, mi folyik kettőtök között – szegezte nekem a kérdést abban a pillanatban, ahogy az ajtó becsukódott Jhonnyék mögött.

Tisztában voltam vele, hogy a kérdést elég sokáig őrölte magában. Lényének minden türelmét bevetette, hogy kellő időt hagyjon nekem a felépülésre. Minden nap benézett. Vagy a szokásos FBI szerkót – öltöny nyakkendővel szerelését – viselte, vagy pedig, amit jelenleg is, a civil, laza farmer, izompóló összeállítást.

– Mióta szeretnéd feltenni ezt a kérdést? – kérdeztem, és éreztem, hogy akaratlanul is szétterül az arcomon egy csúfondáros mosoly.

Máskor Corner vette volna a lapot, és engedte volna, hogy elblicceljem a témát, most azonban komoly maradt. Válaszokat akart.

– Miért van az, hogy valahányszor puhatolózom, te rendszeresen kitérsz a válasz elől? – folytatta kíméletlenül a faggatózást, én pedig legalább olyan makacsul hallgattam. Közelebb lépett, és megállt az ágyam lábánál. – Miért van, hogy minden éjjel megcsókolod ezt az ürgét, aki utána úgy néz ki, mintha átesett volna valami francos wellness-kezelésen? Miért neked kell megcsókolni, és nem neki? És miért gondolom, hogy ennek nincs köze a női-férfi egyenjogúsághoz?

– Túl sok kérdésed van, Corner – mutattam rá.

– Nem bírom, ha hülyének néznek, Jasmine.

Bosszúsan néztem fel rá.

– A melltartóm méretét nem akarod megkérdezni?

Arrogánsan vállat vont.

– Olyat nem kérdezek, amit már úgyis tudok.

– Majd nehogy elfelejtsd a születésnapomon! – gúnyolódtam védekezésképpen, mert megijesztett a mindentudása.

A következő pillanatban hirtelen felém mozdult, előrehajolt, és a testem két oldalán megtámaszkodott az ágyon. Sötét pillantásával szinte keresztülfúrta a szemeimet. Jeges borzongás futott végig rajtam, és kivételesen én szerettem volna, ha Jhonny minél előbb visszatér hozzám.

– Most nem hivatalos szervként vagyok itt, Jasmine! – mondta, majd egy gondolatnyi hezitálás után hozzátette. – Gondolhatod, hogy nem az ügyeletes doktornő miatt járok be civilként, hm? Kedvellek az idióta, kakaskodó pároddal együtt, csak tudni szeretném, mibe csöppentem, mert az teljesen világos, hogy nem hétköznapi. Nem szeretek sötétben tapogatózni.

– Nem szeretnéd az igazságot sem.

– Ezt inkább én szeretném eldönteni, ha nem bánod.

– Ha már így rákérdeztél, igenis bánom. Ez a mi dolgunk, a mi életünk. A te dolgod az, hogy elkapd azt a barmot, aki ideláncolt ehhez a kórházi ágyhoz!

Már kiabáltam, és hevesen gesztikuláltam, ami más férfit eltérített volna, Ethan azonban tántoríthatatlan volt. Nem volt rá jellemző, hogy továbbálljon csak, mert valaki megemelte a hangját. Az ő gyomra többet elbírt viselni, mint bárkié, akit eddig ismertem. Talán, ha elmondanám neki...

Nem! FBI ügynök. Azonnal hívná valamelyik furaságokkal foglalkozó ügynökcsoportját, és kísérleteznének rajtam is és Jhonnyn is. Nem akartam, hogy ez megtörténjen.

Mielőtt hangosan is kimondhattam volna, nem láttam, hisz Corner lőttem állt, de éreztem, hogy kinyílik az ajtó. Jhonny jött vissza, ebben teljesen biztos voltam, és megrémültem a boldogságtól, ami elöntött, ahogy meghallottam a hangját.

– Lemászhatna róla, még nem jött teljesen rendbe – szólalt meg Jhonny higgadtan.

– Tudod, hogy nem bántanám, Jhon!

Ahogy telt az idő Corner nem volt hajlandó azon a néven szólítani Jhonnyt, amit én adtam neki. Azt mondta, túl kiscsávós ahhoz a mély érzelemhez, amit lát benne, mikor rám néz.

– Nem is azért akarom, hogy hátrébb menj, hanem mert benne vagy az intim szférájában.

Úgy sem bántanám. De addig ma nem megyek el, míg el nem mondjátok, mi folyik itt.

Jhonny sóhajtott, majd becsukta maga mögött az ajtót, és nekitámaszkodott. Úgy tűnt, tisztában van vele, hogy Juliette jó darabig nem tér vissza.

Egy hosszúra nyúlt másodpercig farkasszemet néztek, aztán Jhonny lassan beszélni kezdett. Mindent elmesélt. Corner... Ethan egy darabig hallgatta, közben még csak nem is pislogott, majd odasétált az ablakhoz, és kinézett az alkonyodó városra. Háttal állt nekünk, mégis biztosan tudtuk, hogy mindenre figyel, tárol, megemészt.

Lélegzetvisszafojtva vártam a reakcióját, amikor Jhonny a történetben elért a mosthoz.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

köszi az új részt!
annyira örültem, amikor észrevettem, hogy nem kell jövő péntekig várnom a frisst! és egyszerűen csodálatos részeket hozol! most is olyan kíváncsi vagyok a folytatásra, hogy nem tudom, hogy bírok ki egy hetet:)majd lekötöm magam a vizsgáimmal:S

puszi: Évi

Névtelen írta...

Nagyon jo volt ez a resz, olvastam volna meg...nekem Jhonny alakja tetszik.