A létezés csókja 5.

Sarah egy sötétlila, vállpántos, térd alá érő ruhát választott magának. Egészen szabadosnak tűnt mellettünk, ahogy vidáman ugrándozott közöttünk, előttünk, mellettünk, mögöttünk. Nem állt meg egy pillanatra sem, ahogy a park felé indultunk a központ mellé. Imádott ide járni, mert volt egy iszonyú hosszú csúszda, amin lecsúszni legalább egy percig tartott.

Elértük a központot, ahol egyik üzletház követte a másikat, riválisok és konkurencia egymás hegyén-hátán, és mindennek a közepén egy hatalmas zöldövezet parkosítva. Jhonny ingjére pillantottam, ami valahogy úgy indult száradásnak, hogy egy fehér, szabálytalan körben nyomot hagyott. Nagyon igénytelen kinézete lett, és bár én nem szóltam volna egy szót sem, Sarah azonnal megemlítette, ahogy észrevette.

Nem maradt választásom, az egyik pláza felé vettük az irányt, én pedig imádkoztam, hogy legyen elég keretem a márkás cuccokra. Nem akartam kínos helyzetbe kerülni sem Sarah, sem Jhonny előtt. Biztos voltam benne, hogy nem tudja milyen szerény körülmények között élek, hiszen soha nem írtam a naplómba az anyagi helyzetemtől. Az túlságosan reális tény volt, a naplóm viszont nem volt ennyire... anyagias.

Beletelt néhány percbe, ahogy mentünk a mozgólépcsőn fölfelé, mire rádöbbentem, hogy a naplómat elemzem, aki valahogy olyan, mint Jhonny. Vagy Jhonny olyan, mint a naplóm? Teljesen összezavarodtam. Hogyan lehet önálló személyisége, ha egyszer az én gondolataim adják az erkölcsi alapjait? Mégis teljesen más, mint én. Ő annyira határozott, lehengerlő, míg én tökéletesen az ellentéte.

– Elkalandoztál – állapította meg, én pedig összerezzentem, amikor közvetlenül a fülemnél hallottam meg a hangját.

– Dehogy – tagadtam automatikusan, mire belesóhajtott a nyakamba. Forró lehelete égette a fülem mögötti érzékeny területet.

– Vagy hazudsz most nekem... – tiltakozni akartam, de a hátam mögött állva előrenyúlt, és felemelte az államat, hogy lássam, milyen bolt előtt eresztettem gyökeret. – Vagy pedig valami egészen különleges ruhát akarsz nekem venni...

Elakadt a lélegzetem, és éreztem, ahogy a testemben lévő összes vér az arcomba száguld őrült tempóval. A tenyerem izzadni kezdett, és azonnal megpördültem, hogy ne is lássam, amin eddig ábrándozva álmélkodtam.

Egy szexbolt előtt álltunk. Az üzlet előtt kecsesen kanyaruló fémvázakon erotikus fehérneműk voltak felfüggesztve, némelyik ráadásul arcpirítóan egy-egy bábura volt felhúzva.

– Menjünk! – nyögtem, és el akartam lépni Jhonny mellett, aki azonban nem mozdult.

Kérdő pillantásomra végre megszólalt.

– Ne hazudj nekem! Soha!

Mereven nézett le rám azokkal a gyönyörű, barna szemeivel, én pedig átéreztem ennek a néhány percnek a komolyságát. Akárhogy is jött létre, akármi is adta hozzá az alapot, Jhonny egy személyiség volt, szabad akarattal, őszinte érzelmekkel. És az előbb tisztában volt a füllentésemmel, ahogy valószínűleg azzal is, hogy miért tettem. Így csak még kínosabb volt, de ebben a pillanatban csak az érdekelt, hogy tudassam vele, nem őt akartam bántani.

– Rendben – feleltem éppolyan komolyan, mint amit a hangulat elvárt tőlem.

Egy másodpercre összefonódott a tekintetünk, lassan felém lépett, és egészen lehajolt hozzám. Láttam a szemeiben a sürgetést, éreztem a vonzását, mintha valami természetfeletti energia kötne össze bennünket. Ő érzi, mikor van szüksége rám, én pedig azt, hogy mikor kell eleget tennem a létezéséhez szükséges funkciókat ellátni.

Az ajka végtelenül közel volt az enyémhez, szinte éreztem, ahogy egymáshoz súrlódik az érzékeny felület. Megadtam neki magam! Éreztem testének közelségét, az illata beszivárgott az orromon keresztül zavarodottan háborgó elmémbe, és elképzeltem, ahogy lábujjhegyre emelkedem, és az ajkaimat az övére tapasztom...

– Jasmine! Megveszed ezt Jhonnynak? – harsogta Sarah a szexbolt kellős közepéről, hogy a hangos zene ellenére is biztosan meghalljam.

Nem is figyeltem rá, csak fáradtan nemet intettem a fejemmel. A válasz nem csak neki szólt, hanem a létezés csókjának is.

Sarah azonban felém csörtetett a kezében egy fekete anyaggal. Egyre növekvő kétségbeeséssel figyeltem, ahogy elém áll, és apró ujjacskáival szétfeszíti az anyagot.

– Sarah, mit művelsz?

– Miért nem veszed meg neki? – kérdezte, ártatlanul csillogó, hatalmas kék szemeit pedig rám függesztette.

A körülöttünk nézelődők úgy tettek, mintha a kirakat és az előtte felsorakoztatott kínálat érdekelné őket, de egyfolytában felénk pislogtak, mintha várnák, hogyan reagálok. Jhonny várakozásteljes pillantást vetett rám, de barna szemeiben még ott égett a majdnem beteljesített pillanat varázsa.

A fejem már biztosan lángokban állt, ahogy megpróbáltam elvenni Sarahtól a férfitangát.

– Nem akarok ebben a boltban vásárolni, és nem akarom ezt megvenni Jhonnynak, mert túl...lenge! Még megfázna benne...

- De hát neked is van ilyen – vetette közbe Sarah.

Egy bomba!

Ágyú!

Vagy egy fúró!

Bármit! Csak nyíljon meg alattam a föld, hogy elnyelhessen itt helyben, és ne kelljen látnom a kíváncsi arcokat, vagy Jhonny pillantását...