Ölelő karjaiban, félelemmel takarózva... 2.

Nem emlékszem pontosan, miként is keveredtünk haza. Jhonny néha megkérdezte, merre forduljunk, és miközben próbálta összetartani egyre inkább remegő testemet, a szemeivel egyfolytában a környezetünket kémlelte.

Az egyik sikárotnál, amikor elhaladtunk előtte, váratlanul hangos robajjal eldőlt az egyik szemetes, a tartalmát az utcára ürítve. Jhonny egész testében összerándult, és izmait megfeszítve, támadásra várva fordult a sikátor felé. A támadónk egy tigrisbarna macska volt, aki hangos nyávogással bújt elő a szeméthalom közepéből.

Érdekes közjáték volt, és ha nem lett volna ez az átkozott remegésem, rá is kérdezek. Így azonban csak szótlanul tűrtem, hogy Jhonny újra átkaroljon, és továbbvonszoljon az utcán. A nap már vörösre festette az égboltot, mire beléptünk a házba. Bár meglepődtem az idő múlásán, nem említettem.

Egyáltalán, semmit nem említettem, semmiről nem beszéltem. Jhonny pedig hallgatott, vagy épp csöndesen, megnyugtató hangon beszélt a semmiről. Nem feszegetet semmit, nem erőltette, mintha pontosan tudta volna, milyen állapotban vagyok.

A házban kiismerte már magát. Szó nélkül vezetett fel a lépcsőn a fürdőszoba irányába, én pedig nem tiltakoztam. Egyfolytában az a zöld szempár villózott a szemeim előtt, és sehogy nem sikerült kivernem a fejemből a sok rémisztő információt, amit Corner adagolt nekem, míg Jhonny nem volt ott.

Hogy én vagyok az egyetlen, aki látta az arcát, hogy egy sorozat-robbantóval állunk szemben, hogy már ez volt a hetedik robbantása számtalan számomra arctalan és névtelen áldozattal, és hogy kiszámíthatóan keresni fog engem.

Váratlanul vizet éreztem magamon. Az egész testemre ráfolyt a kellemesen forró vízsugár, mire akaratlanul, mint akinek hátrarántják a fejét, felemeltem az arcomat. Lassan fogtam fel, mi történik. A fogaim hangosan koccantak egymásnak, visszhangot verve a fürdőszobámban. Még mindig remegtek, de a víz nagyon jólesett.

Hallottam Jhonny hangját, és először kétségbe estem. Még ruhában sem vagyok szép látvány, de anélkül…

– Ne... Nnne... – vacogtam, és bosszúsan szisszentem fel, mert képtelen voltam befejezni.

A szemeimet sem bírtam nyitva tartani, de a kezeim ökölbe szorulva markolták a zuhanycsőt. Megalázottnak éreztem magam, és rettegtem egy fantomtól, aki betolakodott az életembe.

Finom érintést éreztem a vállamon. Elhúzódtam. Nem akartam, hogy hozzám érjen, nem akartam, hogy lásson, és nem akartam, hogy részt vegyen ebben a leépült állapotomban.

Ő azonban nem tágított. Éreztem a mosdókesztűm érintését, kellemesen ismerős volt, de a határozott gyöngédség emlékeztetett, hogy kinek a kezére van húzva.

– Nincs semmi baj! – súgta és lehelete hűvösen csiklandozta a vállamat. – Vigyázok rád! Nem bánthat többé...

Folytatta... Folytatta végig, míg végigmosdatta a testemet, közben a lelkemet simogatta minden egyes becéző szavával.